2011. augusztus 13., szombat

Konyhai kreativitás és az ízlelés mássága

Légy önálló és laza. Ez a lényeg, szerintem.
Hogy merjen az ember újítani. mert lehetnek félresikerült próbálkozások, de csak úgy születhetnek új dolgok, ha merünk gondolkodni, továbbgondolni és alkotni.
Kitalálok valamit, amit csinálni kéne.
Megnézek több receptet, látom, hogy mindenkinél más, jegyzem az alapokat, a nagyjábóli arányokat, mivel az arány mindig alapanyagfüggő!!!
És összehozom a saját verzióm.
A kudarcokat tanulmányi sétának fogom fel, ha aznap a kutya jár jó, annak is örülök, mert neki jut olyan, ami nem mindennapi számára.

Azóta gondolkodom ezen, mióta láttam egy hölgyet -aki újság-szakács-, a tévében főzni.
Ő mindent alaposan, grammra kimér, ahogy a receptben van. Amit azért nem értek, mert főz nap mint nap, ebben dolgozik, de nem hajlandó önteni.
Nem leszólni akarom, nem is nevesítem, mert attól még, hogy méreget, sokkal jobb szakács mint én valaha is leszek, és az is lehet, hogy a kezdők kedvéért méregetett.
De inkább a háttérben mindig ott bújkáló bizonytalanságra gyanakszom.
A "Nehogy Elrontsam" gonosz manóra.
Olvastam nemrég egy véleményt, egy olyan recepttel kapcsolatban, ahol pár hozzávaló mennyiségi egysége az "ízlés szerint" volt.
Hogy érthetetlen, mit akar valaki egy ilyen recepttel megosztani.
Mert így nem lehet.
Dehogynem.
Csak úgy lehet, ha a saját ízlésemre formálom.
Ha valaki sósan eszik, és odaírja, hogy öt evőkanál só a két liter levesbe, nekem ezt nem muszáj, ugye?
Vagy a másik.
Ha valaki vega, esetleg vegán.
Neki helyettesíteni kell egy-egy receptben pár összetevőt.
Már a saját ízlése érvényesült.

Tehát összegzésképp, a konyhai életben, az alkotáshoz kell egyfajta magabiztosság.
Újítási hajlam, satöbbi.

Persze vannak olyan ételek, édességek, ahol muszáj betartani bizonyos mennyiségi arányokat, de el kell fogadni, hogy a hozzávalók mindig alapanyag függőek. Ha vesz valaki egy régi süteményes könyvet, akkor láthatja, ma már más liszt mennyiségeket használunk, mert a minőség változott.
Vagy az 50-es években nyomták ezerrel a kristálycukrot, ömlik is az összes sütireceptből.
Mai ízléssel (az enyémmel mindenképp) a fele is sok.

Ja igen. Még egy fontos dolog.
Az ízlelés és a lelkiállapot.
Vágyjuk a régi, gyermekkori, békebeli ízeket.
Megveszünk egy szelet csokit, mert az milyen finom volt, mikor kicsi voltam.
Lehet, hogy ugyanúgy készül ma is (nem valószínű), de én változtam.
Sokat.
Plusz az ízlelésem, ízlésem is.
Anyám hozott régen az NDK-ból egyfajta gumicukrot. Kívül színes volt, belül fekete.
Különleges volt és finom.
Majd pár éve vettem egy nagy zacskóval, mert nagyon megörültem neki, hogy ilyet is lehet kapni.
Majdhogynem a kutya ette meg. Nem ízlett, még a gyerekeknek sem annyira.
Pedig olyan volt.
De képzeld el azt a 4 éves kislányt, a szocializmusban, ahol van a boltban 5 féle csoki, Duna-meg Tiszakavics, kap egy szatyor külföldi édességet.
Micsoda különleges édességek voltak.... Akkor.
És a mai gyerekek? Különleges nekik a medvecukor? A krumplicukor?
Hogy furcsa, az biztos.
Persze eldönteni nem lehet, melyik volt a jobb.
Az áruhiány, vagy a szemétdömping, ami most van.

Szóval, mikor jó érzéssel visszaidézek egy ízt, amit gyerekként ettem, sok esetben nem az íz emléke, ami jó érzéssel tölt el, hanem csak a nosztalgia.
A "Boldog gyermekkor" vágya. Mikor még minden rendben volt.
Mikor anyukám fiatalabb volt, mint amikor én az elsőt szültem, és mindig lágytojás volt a reggeli, ilyen kis műanyag lágytojás tartóból, a nap besütött, apám sem hülyült meg még teljesen, még családi idill volt. Persze ez sem biztos, de én erre emlékszem. Lehet, hogy anyám már akkor is szenvedett apám mellett, és ő teljesen másképp emlékszik, de bennem ez maradt erről.
Ettől még nem tudnék most lágytojást enni, mert nem szeretem. De ha szeretném, akkor sem jönne vissza az a teljesség érzés, mert elvárhatatlan, hogy ugyanazt érezzem, mint 4-5 évesen.

Még egy apróság, ide a végére.
Én, sok gyerekkel a hátam mögött sem tudom, mit szeretnek a gyerekeim.
Mert ma azt mondja egy ételre, ez a kedvencem.
Holnap meg kiköpi, pedig ugyanúgy készült.
Csak más a lelkiállapota, még ha észrevehetetlen is a változás, és más az éhségállapot is.
Barátnőm adott olyan lekvárokat ami apró magvas, és nincs lepasszírozva, és amiket a gyerekei nem esznek meg.
Otthon.
Mert itt megették :))

2 megjegyzés:

  1. Mennyire jó az utolsó gondolatod, nevetnem kellett, milyen igaz :)
    Otthon nem ették meg, másnál isteni finom volt.

    VálaszTörlés
  2. :)) Minden gyerek előad hasonlókat, igaz?

    VálaszTörlés

Érdekel a véleményed, ha van hozzá név is :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...