2011. november 10., csütörtök

A lángos, a pizza a hamburger és a kenyér

Meg a hasonló dolgok.
Amik teljesen egyszerűek, mégis sok-sok ember van, aki nem tudja elkészíteni őket.
Biztos sok van, hisz másképp nem gyártanának ilyen badarságokat, mint a krumplifőzelék-alap, pizza por, lángospor, és a többi.
Ez a főzelék alap teljesen kiakasztott.
Tényleg, esténként ülök a kályha előtt, anyám tévézik, én pedig hallgatom a reklámokat, sorozatokat vagy akármit.
És szövegelek, anyázok, elemezgetek.
A címben felsoroltak olyasmik, kivéve talán a kenyér, amit lehetett kapni por formában már régen is.
Pizzapor, lángospor, a hambi pedig nem az volt, hanem rosszul emlékeztem, és az a remek szójás fasírtpor volt.
Amihez nem is kell semmi, csak víz. Meg egy kis hagyma, fűszerek, egy kis hús, tojás, és zsemlemorzsa.
Más nem is.
Egy nem kell csak hozzá.
Dobozos fasírtpor.
Szóval anyukám próbálkozott ilyen ételek asztalra varázsolásával, úgy mint egy rendes városi háziasszony, megvette a port a boltban, és elkészítette.
Az élmény? Nem jött át.
Elcseszett kaják voltak, nem sikerültek, de azért valaki mindig megette.
Növésben lévő kamaszok voltunk ugye, nem nagyon lehetett olyat adni nekünk, amit nem ettünk meg. Talán csak a natúr máj.
Vagy végső esetben ott volt Maci a bernáthegyi :)
Szóval, amiről írni akarok, ha tudok, hogy vannak bonyolult ételek, amiknél illik betartani a receptet, van aki nagyon ügyesen tud új recepteket, ízeket, ízkombinációkat alkotni, van aki pedig egyszerűen érzésből főz, egyszerű de jó ételeket.
Aki azt mondja, hogy nem tud főzni, ezért vesz krumplifőzelék alapot, az szerintem egyszerűen a feledékenységet keveri a hozzá nem értéssel.
Mert azt el tudom fogadni, hogy egyszerűen nem emlékszik valaki egy étel elkészítésére, el tudom fogadni, hogy más dolgok jobban érdeklik, de amihez nem kell tehetség, az az egyszerű dolgok megfőzése.
Oda kell rá figyelni, minimális figyelmet belefektetni.
A következő lényeges pont, a figyelem.
Ha épp nihilke vagyok, gyakran elrontok ételeket, elsózom, odaégetem, vagy bárhogy máshogy rontom el, de az mindig figyelmetlenségből és kedvetlenségből fakad.
Ettől még van ehhez tehetségem, és általában kedvem is :)

Szóval, amiről írni akarok, az a címben szereplő ételek, amik nagyon egyszerűek, de mégis nagyon könnyű elrontani őket.
Viszont szerintem odafigyeléssel és egy jól kidolgozott recepttel tartalmas és sikeres lehet mindig.
Én nem túl gyakran receptezek, csak ha valami még újdonság.
Régen persze én is gyakran kértem telefonos segítséget, részletekbe menően leírtam mindent.
Ha viszont valaki azt kérdi, hogy készítek kenyeret, mi a recept, akkor csak a kezem tudom széttárni, és legfejjebb legközelebb odafigyelek, és méregetve leírom.
Mert nem tudom.
Ami van itthon, azt összeöntöm folyadéknak.
Van amikor szimplán víz, van mikor savó vagy aludttej, vagy kerül bele kefír, vagy akár egy kis sör.
A sót is a kezemmel szedem, nincs kanál a sóban, de azt mondjuk tudom, hogy hány kiskanál, mert Kevin miatt muszáj tudni. Ha ő kenyerezik akkor lényeges.
A lisztnél majd kiderül a folyadékból mennyit vesz fel, és a legfontosabb a kenyérnél, hogy miután megvan a sima tészta, ami csak annyira kemény, hogy ne lottyadjon össze, akkor hagyni kell állni, és kétszer-háromszor átdolgozni.
Ettől lesz levegős a tészta, könnyű mint egy foszlós kalács.

Szóval a lángos.
Ma az készült, ennek kapcsán jutottak eszembe a régi anyu-próbálkozások.
Nem méregettem.
Három nagyobb krumplit megfőztem, összetörtem, egy nagy fej káposzta felét megpároltam.
Ezeket összekevertem a tejes vízben felfutott élesztővel (a tejben lévő cukor pont elég volt az élesztőgombáknak), sóval-borssal, és annyi lisztet raktam hozzá, hogy egy ragadásmentes sima tészta legyen.
Kézzel nagyjából egyenletesre nyomkodtam, és egy pohárral kiszaggattam.
Mikor ez megkelt, akkor melegedett a zsír, és kisütögettem, miután kézzel széthúzkodtam lángos formájúra őket.
Még ide tartozik, hogy a káposzta egy remek eledel, sok-sok jó tulajdonsággal, és nem túl nagy népszerűséggel a gyerekek körében.
De éppúgy mint a sütőtökös pogácsa, amiben megeszik a sütőtököt, ez az étel is szépen elrejti és megeteti a káposztát.

3 megjegyzés:

  1. Heni én is készítek kelt tésztákat.....de az ilyen előgyártott porokat én sem szeretem! Szívesen olvasom a blogodat, sok hasonlóság van bennünk....én is szívesebben részesítem előnyben a természetes dolgokat ......sajnos nehezen tudok nálad megjegyzést hagyni...valószínűleg az én gépemmel van a hiba....nagyon lassan tölt be....nem győzöm kivárni amíg írhatok...pedig sokszor szerettem volna......de talán megoldódik a probléma! Szép estét!

    VálaszTörlés
  2. Vizsgáltam, nekem mennyi idő, a sok modul miatt kevésbé gyors, mintha nem lennének. Másnak az oldala is lassú neked? Szoktál lemezkarbantartást csinálni? Mert ha nem, akkor az meg a töredezettség nagyon lassítja a gépet.

    VálaszTörlés
  3. Átállítottam a megjegyzés sablont is ilyenre, hátha képek nélkül gyorsabb.

    VálaszTörlés

Érdekel a véleményed, ha van hozzá név is :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...