2014. január 27., hétfő

Narancsolajos tisztítószer xantánnal

A recepthez célszerű bionarancs héjat használni, de ha ez nem áll rendelkezésre, akkor szódabikarbónás áztatás, lemosás után készítsük.

Ahogy nálam készült:

5 db narancs héja

2 db citrom héja

2 liter víz

2 kávéskanál xantán




A gyümölcsöket félbe vágtam, kifacsartam a levüket, amit másra használtam. A héjakat aprítva, 2 liter vízben forrástól számított 45 percig főztem, lassú lángon. Majd hagytam kihűlni, és turmixgépben alaposan összeturmixoltam. Leszűrtem, nem hiszem hogy felhasználható valamire. Tán az almaecetben még elfér.
A leszűrt folyadékból kivettem pár evőkanállal, elkevertem benne a 2 kávéskanál xantánt, majd visszaöntöttem az egészbe, átkevertem alaposan, flakonba tettem, és kész.

A xantán hidegen is zselésít, de akkor egy ideig kevergetni kell. Ha nagyon kihűlt a lötty, akkor pár evőkanállal kislábosba teszünk, a xantánnal elkeverve átmelegítjük kis lángon a tűzhelyen. Hamar összeáll, nem kell sok neki. Mikor megvan, apránként rakunk bele az alapléből, majd visszaöntjük az egészet a flakonba, és rázva elkeverjük.

A xantánról: kihagyható, de nem olyan bonyolult beszerezni. Én az Ökokuckóban veszem, mostani ára 20 gr/420 t, ami sokáig elég.
Sűríti a folyadékot, ami a wc tisztításnál jól jön, és mivel ebből a löttyből öblítőt is keverek, puhítja a ruha szálait. Meg lehet nézni a bio öblítőket, soknak összetételében ott van a xantán.

Az eredmény egy wc szagtalanításra is, fürdőszobai tisztításra, felmosásra alkalmas szer, öblítőként való funkciójáról külön receptet írok.

Most, miután két hete használom, elégedettségről is beszámolhatok. Kádat, mosdót, wc-t pucolok vele, konyhaasztal, pult, stb. Mindenhol szépen működik. Felmosáshoz is, és a következő bejegyzésben részletezem az öblítőt is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Érdekel a véleményed, ha van hozzá név is :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...